Kőszegi László verse az önismereti folyamatról

Egy kedves kliensem, Kőszegi László nagyon szépen fogalmazta meg a terápiás folyamat során átélt élményeit, köszönöm és közkinccsé bocsátom, mások bátorítására is!

 

Kőszegi László

 

Tomboló folyó moraját hallgatom
Ülök némán, csöndben, búsan
Félve tekintek ki sötét barlangból
Szemem a földet szemléli, érzelmem múlhat

 

S majd fénycsóva mi töri át tekintetem
A Hold fénye világít rám szüntelen
Zavartan tiltakozom a változásnak
De a Hold világít, nem enged ámításnak

 

Megáll a vízözön, nincs többé hang
A folyam áll, némán, dermedve pang
Dobbanást hallok a mély jég alól
Elnyomom, tagadom, eltörlöm szememből
De a Hold fénye mindenen áthatol
Világítja mit mélyen, sötétben rejt jégmezőm

 

Eljön idő, mit már Hold nem világít
S mégis marad fényes bennem mi valós, e világi
Nem állok már elveszve, egyedül árván
Erősen járom fényesen utamat, s utam márvány